Shakespeare: LXXV. szonett

"Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom."

Az Első

Hát igen, eljött ez a pillanat. Én is csináltam blogot. Nem tudom, hogy fogom- e szeretni. Igyekszem minél többször írni, legalább egy héten egyszer. A külseje biztosan sokszor fog majd változni, az írások hol érdekesebbek, hol kevésbé érdekesek lesznek, de megpróbálom :)
Igazából azért jó, hogy lett ez a blog, mert ha írhatnékom van, nem kell a virtuális fiókomba süllyeszteni az írásaimat, hanem közzé tudom tenni és ha lesznek páran akik elolvassák vagy ha csak egy ember is akkor már megérte, úgy gondolom :)
Ezennel hivatalosan is útjára indítom a képzeletemet és a blogomat! :D