2011. április 14., csütörtök

Böjt (folytatás)

Megígértem, hogy beszámolok a böjtömről, ami az egyik pillanatról a másikra pattant ki a fejemből. Nem fokozatosan kezdtem el a böjtöt, hanem bumm bele a közepébe. Mint már írtam, semmi vallási oka nem volt, csak magamat teszteltem, és három hétig bírtam is hús nélkül.
Egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy  nem eszem húst, meghatározatlan ideig, ameddig bírom. Vissza gondolva nem volt vészes az a három hét húsmentesen, nagyon jól bírtam, bár néha rám tört az az érzés, hogy de megennék egy szelet felvágottat. Persze ez csak akkor tört rám, amikor öcsém vagy valamelyik családtagom ott ette előttem a szendvicsét :) A három hét alatt rendesen megküzdöttem anyával is, mivel vérszegény vagyok meg még ezen kívül csomó bajom van :S :( Folyamatosan azt hallgattam, hogy "egy héten egyszer legalább egyél valamilyen formában húst", "nem lesz ez így jó", bla-bla :) de én nem törtem meg és kitartottam.
A negyedik héten fokozatosan kezdtem aztán vissza térni a régi kerékvágásba, bár azt nem mondhatom, hogy az ebédnél bármikor is hiányzott volna a hús.(csak a szendvicsből a felvágott) Így azóta próbálok oda figyelni arra, hogy egy héten csak egyszer kerüljön hús a tányéromba és lehet, hogy a végén még vega leszek?? A böjt óta több salátát eszem és olyan ételeket, melyeket ezelőtt sosem, így volt értelme és megérte én azt mondom! Bár ha vega leszek a tojásról nem fogok lemondani, abban biztos vagyok.
És ha választanom kéne, hogy miről mondjak le egy életre, a csokiról vagy a húsról, biztos hogy az utóbbit nélkülözném!!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése